Terápia

Nem mindegy kihez fordulsz!

Kautzky-Szemok-Adrienn-Terapeuta

Kautzky-Szemők Adrienn, komplementer med.terapeuta, alt.agrármérnök, szakközgazdász fitoterapeuta, reflexológus

1994-ben szereztem diplomát Gödöllőn, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetemen, ahol örök szövetséget kötöttem a természettel, és minden olyan tudást igyekeztem magamévá tenni, ami az ember testi-lelki jólétét szolgálja…legyen szó tudatos táplálkozásról, a bioritmus egyénre szabott kialakításáról, regenerációról, illetve számos betegség megelőzésre alkalmas módszerről…különös tekintettel a gyógynövényekkel ill ortomolekuláris (hatóanyag központú) való kezelési módszerekre. Általában mindent tisztelek és szeretek ami él! Ami él pedig rezgéssel, energiával rendelkezik és mindez egy nagy holisztikus rendezőelv szerint működik. Ezen belül az ember testi- lelki egészsége vagy éppen betegsége szintén összefügg mindezekkel...

.... Alkalmazott pszichológiát, viselkedésterápiát és pedagógiát az ELTE-n tanultam, majd a természetgyógyász oklevél megszerzése után reflexológusi ill fitoterapeuta szakvizsgát tettem, ezt követően a Germán Új Medicina kurzusait végeztem, majd akupresszúrát és akupunktúrát tanultam. Munkámat 15 év energetikai tanulás is segíti, 2019-ben Reiki III. vizsgát tettem.

Holisztikus szemléletű gyógyítóként vallom, hogy nem betegségeket, hanem minden esetben az egész embert kezeljük, törekedve egy esetlegesen megborult testi-lelki harmónia visszaállítására.

Ezt a filozófiát oktatom szakképzések (E-Medica egészségügyi képzései), publikációk (pl. Természetgyógyász Magazin..) és szakmai előadások (Clean Food Expo, ADHD Konferencia…stb) keretében, és szeretettel tartok ismeretterjesztő programokat civil emberek számára is arról a felelősségről, mely a mienk: Az egészséged a Te kezedben van!

Ezért is választottam egészségmegőrző programsorozatom címeként:

„Kezedben az egészséged…!”


Tanulmányok, képzések:

  • 1989 Veres Pálné Gimnázium
  • 1994 Agrármérnök MBA ill. Szakfordítói-és tolmácsdiploma angol nyelven -GATE, Szt István Egyetem
  • 1996 Mérnöktanár MBA (Pszichológia ) – ELTE
  • 1998 Szakközgazdász MBA (kereskedelmi marketing) – Külkereskedelmi Főiskola
  • 2008 U-Shui Reiki I.
  • 2011 Germán Új Medicina Szakterapeuta – Biologika Szabadegyetem
  • 2014 Okl.Természetgyógyász, Reflexológus – Magyar Természetgyógyász Akadémia
  • 2015 Szimbólumterapeuta szakvizsga - Körbler Orvosi Társaság
  • 2015-18 MTVA Családbarát Magazin Alternatív terapeuta szakértője
  • 2016 Fitoterapeuta szakvizsga – Szabó „Gyuri bácsi” vezetésével
  • 2016 Komplementer Gyógymódok Szakterapeutája (Pszichoszomatikus ill Szomatopszichés elváltozások )
  • 2017 U-Shui Reiki II.
  • 2018 „Food-Detective” Ételintolerancia mediált anyagcsere zavarok szakértője, téma rendszeres előadó orvosi és civil fórumoko
  • 2019 U-Shui Reiki III, Mest
  • 2020 Komplementer Medicina Szakértő - Everlife Anyagcsere –és életmódközpont
  • 2023 Akupresszúra a gyakorlatban (Gyógyítás a meridiánok mentén)

10+

év tapasztalat terapeutaként

1000+

boldogabb páciens

3+

terápiás irányzat

Kautzky-Szemok-Adrienn-Termeszetgyogyasz

Tünetektől a megoldásig vezetlek

Leggyakrabban az alábbi témákban fordulnak hozzám segítségért, ha tudod mit fejlesztenél az egészségeden, az már jó kiindulópontot jelenthet a diagnózishoz. Bizonytalan vagy? Keress meg és beszéljük át hogyan tudok segíteni neked!

Stresszkezelés, alvásproblémák

Anyagcserezavarok

Testsúlyproblémák

Ételintolerancia

Migrén, gyakori fejfájás

Vérnyomásproblémák, magas koleszterinszint

Pajzsmirigy alul,- fölülműködés

Cikluszavar, menstruációs panaszok

Gyakori felfázás, hüvelyfertőzések

Menopauza

Immunerősítés, kimerültség

Izületi panaszok

Allergiák

Lelki problémák

Terápiás lehetőségek

Évezredes, ősi gyógymódok ötvözve modernkori kutatási eredményekkel

icon

REFLEXOLÓGIA

A reflexológiával használhatod a szervezeted öngyógyító, önszabályozó képességét, ahogy ezt már több mint 5000 éve is tették ezzel a napjainkban természetgyógyászatilag igazolt módszerrel, ami még az orvosi terápiát is hatékonyabbá teheti! A többfázisú kezelést részletes állapotfelméréssel kezdjük, az anamnézist a reflexterülek, szervrendszerek átmaszírozásával folytatjuk, mely alapján elkészítem a személyre szabott kezelési tervet a több alkalombó álló kezeléshez melyek során osztatlan figyelmet biztosítok neked és nem csupán a tüneteidnek.

Miben segít a reflexológia komplex hatása?

Öngyógyító folyamatok beindítása a szervezetben

Fájdalomcsillapító hatás

Ödémák csökkentése

Hormonális problémák enyhítése

Ízületi fájdalmak csillapítása

Gyulladások csökkentése

icon

FITOTERÁPIA, GYÓGYNÖVÉNYTERÁPIA

Figyelmedbe ajánlom a világ legősibb terápiás módszerét, ugyanis a fitoterápia holisztikus szemléletével a test, a lélek és a tudat egészségének megőrzését, betegség esetén a helyreállítását célozzuk meg alaposan összeállított kezelési terv és gondosan megválogatott gyógynövény, gyógytea és készítményei alkalmazásával.

Gyógynövény-fitoterápia javallatai:

Betegségek megelőzés,

Egészségi állapot javítása,

Reuma, köszvény, izületi bántalmak,

Gyulladáscsökkentés,

Szív- érrendszeri betegségek,

Cukorbetegség, inzulin rezisztencia,

Gyomor- és bélnyálkahártya gyulladás,

Máj- és epebántalmak,

Vizelethajtás, vesekő,

Húgyúti fertőtlenítés,

Nőgyógyászati és prosztatabántalmak,

Hasmenés, székrekedés,

Nyugtatás, hangulatjavítás,

Egyes bőrbetegségek,

Stressztűrő képesség fokozása,

Légúti panaszok, köhögéscsillapítás,

Lázcsillapítás,

Immunerősítés,

icon

ORTHOMOLEKULÁRIS GYÓGYÍTÁS

Akkor alkalmazom ezt a medicínát amikor a célunk a szervezetedben az építőelemek hiányállapotának megszüntetése, amivel elérhetjük azt a bizonyos jó testi, szellemi és lelki közérzetet, amit a hagyományos orvosi terápia önmagában nem tudna.

Segíthetek neked hatóanyag központú táplálkozási tanácsadással egy személyre szabott terv készítésében, melyet követve lehetőséged lesz a vitamin, nyomelem, ásványi anyag, enzim - aminosav, zsírsavak szintjének optimális fenntartására

Ebben is hatékony lehet az orthomolekuláris medicina:

Méregtelenítés

Immunerősítés

Teljesítőképesség fokozása

Szív és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás

Diabétes

Anyagcserezavarok

Bélproblémák, túlsúly

Bőrproblémák

Ízületi problémák, csontritkulás

Fogínysorvadás

Allergia, intolerancia

Krónikus fáradtság

Nőgyógyászati problémák, meddőség

Kautzky-Szemok-Adrienn-Terapia

A FOLYAMAT

Kapcsolatfelvételtől a terápiáig

Rövidesen visszahívunk azt követően, hogy beérkezett az üzeneted. Megbeszéljük, hogy milyen panaszaid vannak, milyen vizsgálatokon estél eddig át. Segítség, ha rendelkezel egy 3 hónapnál nem régebbi labor lelettel is! Az első találkozásunkkor anamnézis készül, melynek keretében részletesen kikérdezlek volt betegségeidről és jelenlegi tüneteidről. A konzultáció végén átadok Neked egy kezelési tervet, melyet közösen áttekintünk. Ne feledd! Nem betegséget, hanem az egész "embert" kezelem...a holisztika jegyében. A tüneti terápiával szemben törekszem az oki terápiát előnyben részesíteni.

1

Kapcsolatfelvétel

Írj emailt, röviden ismertesd a problámádat

2

Időpontegyeztetés

Rövidesen visszajelzünk emailben vagy telefonon

3

Anamnézis

A leletek ismeretében és a konzultációt követően pontosítjuk a diagnózist

4

Kezelési terv

Egyedi személyre szabott terápiás tervet készítek

Vélemények

Rólam mondták

Adrienn nem mentette meg az életemet. Annál sokkal többet tett: VISSZAADTA. Az orvostudomány 2 évig zsonglőrködött tanácstalanul a tüneteimmel. Adrienn számára elegendő volt a megfejtéshez egy laborlelet. A test 2 éves nyomorúsága néhány nap alatt varázslatosan rendeződött. A VÉGTELEN HÁLA és a SORSFORDÍTÓ TALÁLKOZÁSOK addigi közhelyes fogalmai, a tudásának köszönhetően értelmet nyertek.

Szakonyi E.

Budapest

Közel két év járok Adriennhez havi rendszerességgel. Most hozzáteszem, hogy másfél éve panaszmentesen, de mégis! Ennek egyszerű oka van, szeretném, hogy ez így is maradjon. Anyagcsere lassulással, pre-klimax tünetekkel, állandó puffadással érkeztem Adriennhez. Az első alkalommal nagyon átfogó, alapos vizsgálatnak vetett alá, majd számomra is értehetően (pénzügyi területen dolgozom), holisztikusan megközelítve a diagnózist, elmagyarázta a helyzetet. Ezután egy elfogadható étrendváltoztatással, vitaminokkal, és gyógyteákkal terelt a jó útra. A tüneteim kb 2 hét alatt csillapodtak, majd néhány hónap alatt megszűntek. A kezelései nagyon kellemesek... az egész testemet, lelkemet, agyamat harmonizálja minden alkalommal. Olyan érzés a kezelés után, mint amikor az üresedő, szegényes kamrába hirtelen bekerülnek a válogatott finomságok. Nem csak a nélkülözhetetlen dolgok, hanem a kaviár, a szilvalekvár, a mangó, és a legfinomabb fagyi. Így érzi magát a szervezetem.

Adrienn személyisége minden irányból ápolja a páciensét: puha, de határozott törődés veszi körül az embert. A terápiával kapcsolatban szigorúságot kapunk, de ez valljuk be őszintén, a mi érdekünk.

Az egész családomat kezeli Adrienn. Mi lehet nagyobb bizonyíték, mint hogy a gyermekeimet is rábízom. Hálás szívvel ajánlom Őt.

Nagy A.

Balatonalmádi

Egy endokrinológus orvos gyógyírként azt mondta, hogy ha elkezd hullani a hajam, hízásnak indulok és depressziós leszek, akkor kezdjem el szedni az általa a felhőbe kiírt gyógyszert. Összetörtem, megijedtem, hogy mi vár rám. De én inkább elmentem Adrihoz, aki (gyógyszer nélkül) nem csak az egészségemet, de a lelkemet is rendbe hozta. Elképesztő tudással és energiákkal rendelkezik. Köszönök neki mindent!

Gyurcsek V.

Budapest

A barátnőm beajánlásával - erősen racionális beállítottságomnak köszönhetően, gyenge szimpátiával - ismerkedtünk meg. A kezelések eredményeként a műtétet “megúsztam”, a vérképem kiváló és nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Azóta a családtagjaim is a páciensei közé tartoznak.

Vázsonyi V.

Gyöngyös

Adriennel 2018-ban ismerkedtem meg, és már az első találkozás alkalmával éreztem, hogy a lehető legjobb szakember “kezei közé” kerültem. Betartva az általa ajánlott dolgokat rengeteget javult az egészségi állapotom! Sikerült fogynom, és végre nem fájt a hasam..sőt.. semmim. Ez a folyamat készítette fel tudat alatt a szervezetemet egy sokkal nagyobb feladatra. 2019-ben rákbeteg lettem, de Adriennek köszönhetően nagyon jól viseltem a kezeléseket, hiszen az egész emésztőrendszerem “katonás rendbe lett vágva”. Az kezelőorvosom azt mondta, hogy e nélkül nem valószínű, hogy ilyen jó állapotban lennék. Adriennel azóta is kapcsolatban vagyok, rendszeresen járok hozzá. Megbízom a döntéseiben, tanácsaiban, és nagyon hálás vagyok neki. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek, aki változtatni szeretne az életén, és valódi egészséget szeretne magának!

Simon B.

Budapest

Először is hálás vagyok, hogy van nekünk! Sok problémában tudott segítségemre lenni. Kezdve mellcisztától, a Covid és annak utólagos tüneteinek kezelésében illetve az évek óta fennálló gerinc fájdalmam kapcsán is. Hatalmas tudással rendelkezik a hagyományos gyógyítás terén, bármilyen kérdéssel is forduljak hozzá mindig azonnal tud olyan választ adni, amely azonnal segítséget nyújt. Olyan számomra, mint egy Védőangyal. Rendelőjében és kezei között egy más dimenzióban érzem magam, kezelések után tele vagyok energiával és jó érzésekkel. Tiszta szívemből ajánlom mindazoknak, akik természetes módon szeretnének megoldást találni a problémájukra.

Kukta Sz.

Budapest

Mindenekelőtt itt is nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm az elmúlt hónapokat és a semmihez sem hasonlítható, abszolút különleges és professzionális szakértelmedet, törődésedet, kedvességedet és empátiádat. Számomra nagyon nehéz megnyílni mások előtt, de ez Veled kapcsolatosan sosem volt probléma. Te, aki - egy ANGYAL vagy - és ahogyan gyógyítasz, az maga a CSODA!! CSODA CSUPA NAGY BETŰVEL. A kezelő orvosom 4 hónappal ezelőtt csak csóválta a fejét, szinte lemondott rólam... Aztán jöttél TE és a kezeléseid... Tegnap pedig az orvos már arról beszélt, hogy talán tényleg létezik az a CSODA, amiről mi is beszéltünk egymás között. Az utam még nem ért véget, de már tisztán látom az irányt Neked köszönhetően. A jelen helyzethez még annyit tudok hozzátenni, hogy ÁLDÁS ÁLDÁS és mindent nagyon köszönök! Áldás áldás és sok ölelés!!!

Tóth R.

Budapest

Szülés utáni pajzsmirigy betegséggel kerültem Adriennhez. Az orvos néhány vizsgálat után gyógyszeres kezelést írt fel, de én nem szerettem volna gyógyszert szedni. Egy barátunk elmesélte hogyan segített rajta Adrienn, ezért úgy döntöttem felkeresem. A kezelések és a beszélgetések után egyre jobban lettem, mára már teljesen jól vagyok. Betartom az ajánlásait, bár még mai napig járok hozzá, mert megnyugtat, hogy jó kezekben vagyok. Akinek kicsit is fontos az egészsége és tényleg szakértő kezekhez szeretne kerülni, bátran, szívből ajánlom Adriennt! Mindent köszönök,

Koczó D.

Pilisszentiván

Miben segíthetek?

Forduljon hozzám bizalommal, írjon üzenetet!

Kapcsolat